Karácsonyi terítések különböző stílusban
2011-12-12Színes, tágas otthon Madridban
2011-12-13Luca napjához több népszokás is kapcsolódik. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetésekor jó ideje ez a nap volt az év legrövidebb napja.
Luca-napja = Luca széke!
Mára a legtöbb fejben szinte ennyi maradt csak az egykori szokáshalmazból, ami december 13-hoz kötődött. Pedig a tollaspogácsa, az asszonyi munkatilalom vagy éppen a vénlánygúnyolás legalább ilyen izgalmas hagyományok lehettek.
Luca-széke. Mi is ez?
A hagyományosan nyolc vagy tizenhárom féle fából összeálló széket ezen a napon kezdték el megmunkálni, ám csak karácsony napján lehetett kész, s ekkor fontos szerepet kapott. A szék készítője magával vitte azt az éjféli misére, s ekkor ráülvén megláthatta, a gyülekezet tagjai közül kik a boszorkányok. Ők ugyanis az oltárnak háttal állnak, netán agancsot vagy más fejdíszt viselnek, de árulkodó az is, ha félrebilllentett fejjel lép be valaki a templom kapuján. A boszorkát felismerve ezek után gyorsan szaladni kellett, s magunk mögé mákot szórva biztosítani, hogy leleplezett üldözőnk ne érjen nyomunkba.
Luca búza:
Ezen a napon kis tálkába búzát szórt a háziasszony, amit karácsony napjáig öntözgetett, s minél magasabbra hajtott ki addigra, annál bővebb termést jövendölt a következő évre. Gyakran gyertyát, mécsest helyeztek a kihajtott fű közé, s ha a láng szinte alig pislákolt át a sűrűségen, vidámság lett úrrá a házon.
Szerelmesek, termékenyek, vénlányok:
Az eseménydús nap során természetesen a szerelemnek is adózni kellett, így Luca napján készültek el például azok a jóslócédulák, melyeket a hajadon tizenkét férfi nevével látott el. Mindennap a tűzbe vetett egyet, s akinek a neve az utolsó, megmaradt papírdarabon szerepelt, vőlegénye lehetett.
Dolgozni tilos, ülni muszáj:
Tilos volt ilyenkor minden asszonyi tevékenység, így például a mosás, befőzés, kenyérsütés, de még a párolás is. Akit pedig Luca tilalomszegésen kapott, akár kővé is válhatott.
Szóval Lányok, Asszonyok óvatosan a munkával a mai napon! :-) Nézegessétek ezt a feldíszített, karácsonyi hangulatot árasztó holland lakást, hátha ötleteket kaptok a karácsonyi díszítéshez…
Megyeri Éva – lakberendező, Szeged