A konyha az otthon szíve
2010-11-14Optimális térkihasználás – Tetőtéri kuckó
2010-11-27A nappali a ház, lakás központja, általában a legnagyobb helyisége.
Funkcióját tekintve igen sokrétű. Használjuk pihenésre, olvasásra, beszélgetésre, zenét hallgatunk és játszunk is itt. De akár itt fogadunk vendégeket, dolgozunk, néha étkezünk és alszunk is a nappaliban. Kialakítása során sok szempontot kell figyelembe vennünk: a család életmódjának, igényeinek megfelelően. Lehet a nappali önálló, mással nem kapcsolatos helyiség és lehet ún. nyitott térben, a konyhával, étkezővel, esetleg a terasszal együtt funkcionáló helyiség. Nincs meghatározott recept a nappali kialakítására. A család ízlésvilága és anyagi lehetőségei szabnak határt az elképzeléseknek.
Otthonunk kellemes, oldott hangulatához nagyban hozzájárulhat egy szépen megépített kandalló. Azonban, ha nincs rá lehetőségünk valódi, azaz kéménybe kötött kandallót építeni, megtehetjük, hogy csupán dekorációs célokra alakítunk ki egyet. Ráadásul ehhez nem kell sok pénz, és az építkezésből megmaradt anyagokat is felhasználhatjuk hozzá. A kandalló fontos fókuszpont a helyiségben mind vizuálisan, mind fizikailag. Az igazi klasszikus kandallók lehetnek akár díszítettek vagy letisztultabbak, de mindegyiknek jellemzője, hogy van egy felső párkánya, ami nagyon jól használható mindenféle dekorációk elhelyezésére. Ezen kívül a felette lévő sima fal ugyancsak jó hely lehet egy szép képnek, vagy egy hatalmas tükörnek. Egy jó tapétával pedig még szebbé varázsolhatjuk és modern otthonoknak is gyönyörű dísze lehet. Akinek nincs lehetősége igazi, lobogó tüzes kandallót csináltatni, mert nincs kémény, ahova beköthetné esetleg, annak sem kell lemondania a klasszikus varázsról. A tűzteret dekorálhatja fahasábokkal, óriási gyertyákkal, ezek is érdekes és elegáns hangulatúvá tehetik a szobát. Amennyiben a kandalló mellett tesszük le a voksunkat fontos a burkolat kérdése. Ez lehet kő, csempe, tégla, márvány, attól függően, hogy milyen a szoba berendezése. A kandallók nagy előnye, hogy felületi burkolatuk felmelegszik, a fűtőteljesítmény egy részét itt adják le és jobban tárolják a hőt (akárcsak a falfűtésnél). A legjobb hatásfokkal a zárható tűzterű kandallók rendelkeznek, de ha ragaszkodunk a tűz látványához, az eltolható ajtók miatt az is megoldható. Ezek a kandallók már hőlég-fűtő rendszerként is kialakíthatóak, így akár több helyiséget is fűthetnek. Használhatjuk kiegészítő fűtésként is, így a kandallónk nem csak otthonunk melegét, de fényét, hangulatát is emelni fogja!